2017. október 10. Tizenhatodik alkalommal nyílt meg a Nyugdíjas Akadémia Gyulán
Harminckét hallgatóval nyílt meg október 9-én a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Karának gyulai épületében az idei Nyugdíjas Akadémia első féléve. A kurzusokat évekkel ezelőtt a Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete kezdeményezte.
Alapszinten tanulhatnak meg angolul az idei tanév első félévében a Nyugdíjas Akadémia hallgatói. A hangsúlyt ugyanis a kommunikációra helyezik a tanárok, tudtuk meg dr. Beke Szilviától, a tanfolyam oktatójától, a képzés koordinátorától. A Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Karának tanára lapunknak elmondta, lényeges, hogy a diákok a mindennapokban használt szavakat és kifejezéseket jegyezzék meg, hogy amikor elutaznak külföldre, meg tudják értetni magukat a helyiekkel, ne okozzon problémát számukra a tájékozódás.
Az akadémia idei első félévének másik kurzusán a számítógép kezelését és a legfontosabb szövegszerkesztési programok használatát sajátíthatják el a nyugdíjasok. Megismerkedhetnek a közösségi oldalakkal is, illetve a skype-pal, hisz a távoli országokban élő ismerőseikkel, rokonaikkal legkönnyebben a világhálón tarthatják a kapcsolatot.
Dr. Beke Szilvia kérdésünkre kifejtette, ma már az is hozzátartozik az élethez, hogy mindenki meg tudjon írni számítógépen egy hivatalos levelet, ügyintézés céljából időpontot tudjon foglalni az interneten, és ki tudja fizetni otthonról is a számláit. Az erre vonatkozó alapismeretek előadója ebben a félévben a főiskola műszaki tanára, Borbola Gábor lesz.
A képzésekre a Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének irodájában jelentkezhettek az érdeklődők. Mindkét meghirdetett tanfolyam tíz foglalkozásból áll, elvégzésük látogatáshoz kötött, csupán három hiányzás megengedett. Csak az kap oklevelet, aki teljesíti az elvárásokat. Az első félév első informatikai óráját október 9-én, az idei tanév első napján tartották a gyulai felsőoktatási intézményben, ahol a megjelenteket dr. Fodor Lajos dékán köszöntötte.
forrás: gyulaihirlap.hu
A nagyobb méretben való megtekintéshez, kérjük kattintson a képre!