Megnyílt a Lágerjárat elnevezésű utazó vagonkiállítás szombaton délután a gyulai vasútállomáson. A lágerjárat nem hagyományos tárlat, nem tartalmaz tárgyakat és relikviákat, a korhű vagon szimbolizálja, hogy milyen kegyetlenséggel szállítottak ártatlan embereket kényszermunkára, illetve a művészet és a mai technika segítségével emlékeztet XX. századi történelmünk embertelenségére.

Mittag Mónika, a Gyulai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke az eseményen elmondta, a kormány határozata szerint az idei és a tavalyi év a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve. A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre a Lágerjárat néven létrehozott vagonkiállítással tiszteleg a Szovjetunióba hurcolt emberek emléke előtt.

Mint ismert, a 0060. számú szovjet hadparancsot a II. világháború során adták ki, 1944. december 22-én. Ennek alapján deportáltak elsősorban német nemzetiségű embereket kényszermunkára hazánkból a Szovjetunióba.

– Kényszermunka, robot, marhavagon, hastífusz. Számunkra ismeretlenek ezek a kifejezések, de hogy azok is maradjanak, emlékeznünk kell azokra az eseményekre is, amelyek fekete betűvel írták be magukat a történelembe – fogalmazott megnyitó beszédében dr. Lukácsi Krisztina, a Békés Megyei Kormányhivatal igazgatója. – Ha elfelejtjük a történteket, akkor azok bármikor újra előfordulhatnak.

Dr. Lukácsi Krisztina emlékeztetett arra, hogy a deportálás túlélői embertelen körülmények között kettő és öt év között időszakot töltöttek otthonuktól távol.

– Magyarországról több tízezer embert vittek el, és egyharmaduk soha nem térhetett haza családjukhoz – tette hozzá. – A kiállítás segítségével emlékezhetünk azokra, akik a távoli földön vesztették életüket, és azokra, akik visszatérhettek ugyan, de számukra semmi nem volt már ugyanolyan, mint az elhurcolásuk előtt.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő beszéde kezdetén úgy fogalmazott, a gyulai állomásra egy különös szerelvény gurult be.

– A lágerjárat ma is borzongató az oldalán látható vörös csillaggal, de borzongató azért is, mert emlékeztet arra a hajdani vonatra, ami 1945 januárjában jelent meg a pályaudvaron. A szerelvény nagyon hosszú volt, több mint félszáz marhavagonból állt, és azok mindegyikébe 30-40 embert zsúfoltak össze a csomagjaikkal. Nehéz eldönteni, hogy kik voltak kétségbe esettebbek. Akik fent voltak a vagonokban, és azt sem tudták hova mennek, visszatérnek-e egyáltalán valaha, vagy azok, akik búcsúztatták őket, a deportált emberek szülei, árván maradt gyermekei.

Dr. Kovács József szólt a németség Békés megye életében betöltött jelentős szerepéről, majd folytatva a visszaemlékezését elmondta, a megyéből 3400 embert vittek el elsősorban az ukrajnai szén- és ércbányákba, ahol az embertelen körülmények, az éhezés, az őket ért kegyetlenségek miatt sokan meghaltak.

– Sajnos a hazatérés sem jelentette a szenvedések végét, az érintetteket sokáig megbélyegezték. Az emlékezés, a múlt feltárása csak a rendszerváltozás után indulhatott meg – fogalmazott. – A kiállítással fejet hajtunk a 3400 elhurcolt Békés megyei és 550 gyulai ember előtt. Miközben a történtek figyelmeztetnek is. Egy társadalom soha nem lehet védtelen és felkészületlen, ha egy immorális hatalom jól szervezetten lecsapni készül valamelyik csoportjára. Ezután Mittag Mónika és dr. Kovács József külön köszöntötte az eseményen megjelent túlélőket.

Emlékezni kell

Matkovits-Kretz Eleonóra, a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre elnöke hangsúlyozta: „azért vagyunk itt, hogy ne felejtsünk.” Mint elmondta, édesanyját is elhurcolták előbb a Kaukázusba, majd Baskíriába.

– Megpróbáljuk végig járni a deportálások helyszíneit. Virágot, nemzeti színű szalagot viszünk, imádkozunk – ecsetelte. – S emlékezünk. Az elhurcolás sokáig tabu témának számított, nem lehetett beszélni róla. A levéltárakban sem biztos, hogy sokat tudnak róla. Baskíriában maga az elöljáróság is azt mondta, hogy náluk nem volt láger. Az egyszerű emberek azonban, akik ugyanolyan szegénységben éltek mint a deportáltak ott és Donyeck medencében, viszont emlékeznek a múltra. Szüleik, nagyszüleik elbeszéléséből tudnak az odahurcolt emberekről, akik segítettek a gyerekek születésénél, a ház körüli munkákban, a mosásban. Ők pedig cserébe krumplit adtak. Tudják, hogy ártatlanok voltak, akiket odahurcoltak. A vagon arra szolgál, hogy a fiatalok is megismerjék, amit a történelem könyvek nem tanítanak. 

forrás: www.beol.hu

A nagyobb méretben való megtekintéshez, kérjük kattintson a képre!